A magyar alkalmazottak meglehetősen sokat és a munkáltatók igényeihez igazodva dolgoznak. Ennél is meglepőbb azonban, hogy a több pénz reményében a jelenleginél nagyobb áldozatokat is vállalnának – derül ki abból a felmérésből, amelyet a munkaerőpiac feltérképezéséhez az EU-tagállamokkal egy időben Magyarországon is elvégeztek.
A kérdések többek között a munkaidőre, a fizetéssel való elégedettségre és a képzettségre vonatkoztak.
A felmérés eredményei szerint az alkalmazottak 17 százalékának határozott időre szól a munkaszerződése, s ezek 20 százalékának kevesebb mint három, további 20 százaléknak 3-6 hónapra. Vagyis az alkalmazottak 6-7 százaléka fél évnél rövidebb időre szóló, határozott idejű munkaszerződéssel a zsebében dolgozik, ami azt jelenti, hogy az alkalmazó cégek termelési szintjükhöz igen rugalmasan tudják igazítani a munkaerőt, miközben e munkavállalók egzisztenciális bizonytalanságban élnek.
A munkaidő
A munkaszerződés szerinti heti munkaidő átlagosan 37-38 óra. A legtöbb (60 százalék) alkalmazott szerződése heti 35-40 órára szól, ennél kevesebbet 10 százalék, többet 28 százalék dolgozik (2 százalék nem tudta, hogy hány óráról szól a szerződése). Közel 13 százalék azoknak az aránya, akik munkaszerződése több mint heti 45 órás munkaidőt állapít meg.
Az alkalmazottak kétharmada dolgozik egy héten 5 napot. Az ennél kevesebb napon dolgozók aránya 4 százalék, ennél több napon pedig 29 százalék dolgozik (6 napon át 23 százalék, a hét minden napján 6 százalék). A szokásos követelményektől eltérő munkabeosztás valamilyen formája csaknem minden alkalmazottat érint. Több műszakban dolgozik rendszeresen a munkavállalók 28 százaléka, alkalmanként további 9 százaléka. Éjszakai munkát 18 százalék végez rendszeresen, 10 százalék pedig néha. Szombaton az alkalmazottak negyede rendszeresen megjelenik a munkahelyén, további 30 százalék pedig esetenként. Vasárnap csak 18 százalék dolgozik rendszeresen, ám ezenfelül alkalmanként további 20 százalék áll munkába a hét utolsó napján. Rendszeresen 20, időnként 42 százalékuk túlórázik.
A vállalati mérettel párhuzamosan növekszik a munkavállalókkal szemben támasztott igény a szokásostól eltérő munkára (több műszak, éjszakai munka, túlóra). Míg a 20 főnél kisebb szervezetekben dolgozók 20 százaléka dolgozik rendszeresen több műszakban, a nagyvállalatoknál dolgozók esetében ez az arány 41 százalék.
A munkavállalók 4 százaléka dolgozik részmunkaidőben. A teljes állásban dolgozók 22 százaléka választaná ezt a lehetőséget. A részmunkaidősök több mint fele viszont szívesen vállalna teljes állást. A munkanélküliek túlnyomó többsége teljes állást keres, s kevesebb mint egyötödük vágyik részmunkaidős foglalkoztatásra, azonban ez is több részmunkaidős álláshelyet jelentene, mint amennyi jelenleg van.
| A felmérés Az Európai Unióban rendszeresen, négyévenként vizsgálják a munkaerőpiac szerkezetét, a munkáltatók és a munkavállalók törekvéseit, terveit. A felmérés reprezentatív vállalati és lakossági minta megkérdezésén alapul, s mindegyik tagállamban ugyanazokat a kérdéseket teszik fel a mintába bekerült cégeknek, személyeknek. Ezáltal lehetőség van a tagállamok munkaerőpiacának összehasonlítására és az Unió – szabad belső áramlást biztosító – munkapiacának elemzésére is. 1999-ben először Magyarország is részt vett a felmérésben. A felmérést a GKI Gazdaságkutató Rt. végezte, a lakossági minta megkérdezésében a Szonda Ipsos tevékenységére támaszkodva. |
A preferenciák (bér vagy szabadidő)
Megkérdezték a dolgozókat, vajon ha nem változna az egy órára jutó bérük, a több pénz reményében többet dolgoznának-e, vagy a szabadidő értékesebb-e számukra, s inkább kevesebbet dolgoznának, vállalva az ezzel járó keresetcsökkenést. A válaszadók 68 százaléka éppen megfelelőnek tartja jelenlegi munkaidejét, és ugyanennyit dolgozna a jövőben is. 14 százalék inkább a szabadidejét növelné, míg 17 százalék választaná a több munkát, hogy így növelje keresetét. Ezek után azt az alternatívát állították a munkavállalók elé, hogy ha ugyanannyi pénzért, mint amennyit most keresnek, kevesebbet kellene dolgozniuk, vagy pedig, ha ugyanennyi munkával többet kereshetnének, melyik lehetőséget választanák. Egyértelműen a több pénz vonzotta a válaszadókat. 77 százalékuk választotta volna ezt a lehetőséget, s csupán 23 százalék pihenne inkább többet jelenlegi fizetése mellett.
Amennyiben a rövidebb munkaidőért vagy a magasabb keresetért cserébe speciális munkaidő szerint kellene dolgozni, a válaszadók 57 százaléka vállalna korábbi kezdést, 33 százalék éjszakai munkát, 53 százalék szombati munkát, 72 százalék pedig rugalmasan igazodna a munkáltató igényeihez.
Munkanélküliek és képzettség
Az alkalmazottak és a jelenleg munkanélküliek (vagyis a nem vállalkozó aktívak) közel harmada volt az elmúlt öt évben legalább egyszer, négy hétnél tovább munkanélküli. Ezek kétharmada csak egyszer, ötöde kétszer, 13 százaléka legalább háromszor volt egy hónapnál tovább munka nélkül. Ez a válaszadók 12 százalékánál kevesebb mint háromhavi "kényszerű tétlenséget" jelentett, míg 29 százalék 1-2 évig, 22 százalék pedig két évnél is tovább volt munkanélküli öt év alatt.
A válaszadók 80 százaléka rendelkezik szakképesítéssel. Ezek 91 százaléka az oktatási rendszerben szerezte szaktudását, 4 százalék munkahelyi betanítás során, 3 százalék átképéssel és 1 százalék egyéb módon. A szakképesítés megszerzése a dolgozók 95 százalékánál több mint két évvel ezelőtt történt, s csak 5 százalék esetében két éven belül. A válaszadó alkalmazottak 69 százaléka végez jelenleg szakképzettséghez kötött munkát, 31 százalék szakképzettséget nem igénylő foglalkozást űz. A szakképzettek 19 százaléka jelenleg "elfecsérli" tudását.
Az alkalmazottak 28 százaléka ingázik. Az ingázók háromnegyede kevesebb mint egy óra alatt jut el a munkahelyére, negyede 1-2 órát is kénytelen utazni, míg 2 százalék több mint két órát utazik munkahelyére (vagyis a visszaúttal együtt napi 4 óránál is többet tölt utazással). A jelenleg nem ingázók harmada lenne hajlandó ingázni egy új munkahelyért. Ezek fele egy óránál kevesebbet, 42 százaléka 1-2 órát, 8 százaléka két óránál többet is vállalna ezért. A jelenleg nem ingázó alkalmazottak negyede egyezne bele, hogy elköltözzön egy új munkahely érdekében.
A megkérdezettek legmagasabb iskolai végzettsége is számottevő hatással van arra, hogy ki mekkora valószínűséggel kényszerül lakóhelyétől távol dolgozni. A szakmunkás végzettségűek körében a legmagasabb (37 százalék) az ingázók aránya, míg a többi végzettséget tekintve a magasabb iskolázottsághoz az ingázók alacsonyabb aránya tartozik.
| Külföldiek Magyarországon – magyarok külföldön A mintegy 23 ezer Magyarországon dolgozó külföldi közül 1999-ben több mint 5 ezer volt az Európai Unióból, illetve a tengerentúlról érkezett. Közel 2500-an egyértelműen szellemi munkát végeztek, feltehetően a külföldi tulajdonú cégeknél valamilyen vezetői vagy irányítói beosztásban. Ők nyilvánvalóan a magyar bérszínvonalat jóval meghaladó jövedelmet élveznek. Magyarországon a külföldi munkavállalók többsége azonban fizikai munkát végez, sőt egyharmaduknak még szakképesítése sincs. Az építőiparban például körülbelül 12 ezer román munkást foglalkoztatnak, és időnként még néhány ezren munkavállalási engedély nélkül dolgoznak egy-két hétig, vagy tovább is. Néhány százra tehető a cseh, a szlovák, a lengyel, illetve a vietnami munkások száma, míg valamivel nagyobb, 1-2 ezer a kínai, a jugoszláv, illetve az oroszországi munkavállaló. Lényegesen kevesebb magyar dolgozik külföldön. A magyar munkavállalók elsősorban nem a munkavállalásra kötött kétoldalú egyezmények teremtette lehetőségeket kihasználva vállalnak külföldön munkát, hanem inkább egyénileg vagy valamilyen vállalkozáshoz kapcsolódóan szereznek munkavállalási engedélyt, vagy esetenként akár nem regisztrált munkát. Valószínű az is, hogy – leszámítva a nemzetközi szervezetekben munkát vállaló, magas képzettségű szakértőket – a magyarok, kinti mércével mérve, nem keresnek sokat külföldön. A fejlett piacgazdaságú országokban az utóbbi években gyarapodtak a hagyományos járandóságon kívüli juttatások, amelyek az alkalmazottak keresete részének tekinthetők. Ezekből a külföldiek nyilvánvalóan nem részesülhetnek. A kelet-közép-európai országokban a munka ellenértékébe hagyományosan a jóléti és kulturális juttatások egész sora tartozott és részben még tartozik, ezektől eleve elesnek az idegen országban dolgozók. A külföldi munkavállalást leginkább a 3-4-szeres vagy még nagyobb fizetésbeni különbség motiválja. Ezt azonban nyilvánvalóan csökkentik a jóval magasabb megélhetési és a járulékos kiadások, mint például az utazás költségei. |